Mozibuzi

Bomba robban, egy amerikai személyvonaton. A tettes ismeretlen, mindössze annyit lehet tudni róla, hogy hamarosan újabb merényletre készül Chicago-ban. Azonban a Forráskód-projektnek köszönhetően Colter Stevens százados képes a vonaton utazó Sean Fentress életének utolsó 8 percét újra és újra átélni. Vagyis: felébred a szerelvényen, 8 percig próbálja megtalálni a merénylőt, aztán apró darabokra szakad a robbanástól, majd mindez elölről.

Nagyjából erről szól a Forráskód, Jake Gyllenhaal nyomozását és tipródását követhetjük nyomon. Ennyi az egész, és mindez elég is lenne egy szuper akció-sci-fi-hez némi drámával fűszerezve. Csak lenne, mert itt nem sikerült összehozni. Egy jót még csak-csak, de szupert semmiképpen, ami azért kár, mert a lehetőség megvolt benne, csak… egyszerűen Amerikának empátia és happy end kell. Tuti, hogy mondjuk Dániában máshogy fejezik be ezt a sztorit. Ha az utolsó kb. 10 percet nem teszik hozzá, akkor jóval egyedibb, stílusosabb film keletkezett volna, az utolsó fordulat viszont számomra erősen blöffszagú volt. Azaz nem számít, hogy logikailag nem megalapozott, bíztak benne, hogy a nézők ebbe nem fognak belegondolni, elég lesz nekik az, hogy eléjük van dobva a várva várt, meglepő csavar. Azonban ez annyira nem volt sem meglepő, sem jó, hogy egyrészt számítottam rá, másrészt kifejezetten bíztam az elhagyásában.

De hiába, a készítők nem voltak elég merészek. Különösen igaz ez a százados nyomozására: a felettese külön kiemeli neki, hogy bármilyen módszert alkalmazhat a tettes megtalálásának érdekében, ő mégis viszonylag a megszokott stílusban végzi a dolgát, miközben az idő egyre jobban szorítja. (Mert hiába élheti át végtelenszer a 8 percet, ha a valós idő közben az újabb bomba felrobbanásához közelít.) Jó rendben, nem kezdi el egyesével lelőni az utasokat (pedig azt is megtehetné!), de az azért vitathatatlan, hogy mondjuk Piszkos Harry módszerei nagyságrendekkel hatékonyabbak lennének egy ilyen szituációban.

- A lány és a farkas (Red Riding Hood): Catherine Hardwicke rendezi a 'Piroska és a farkas' illetve 'A falu' keverékét? Köszönöm, nem kérem.

- Chloe - A kísértés iskolája (Chloe): Atom Egoyan dráma-thrillere.

- Ketten a hullámban (Deux de la Vague): dokumentum Truffaut és Godard kapcsolatáról.

 - Eljő a napunk (Notre jour viendra): jónak mondott francia dráma Vincent Cassel főszereplésével. 

 - Élve eltemetve (Buried): Ryan Reynolds-nak másfél órája van egy koporsóban arra, hogy megmutassa mennyire jó színész. Sikerül neki. 

 - Forráskód (Source Code): a Hold című alkotást rendező Duncan Jones második filmje.  Valószínűleg elmegyek rá.

 - Földünk, a műanyag bolygó (Plastic Planet): osztrák-német dokumentumfilm. 

 - A HR manager (The Human Resources Manager): izraeli road-movie. Ilyenből sem sokat láthatunk. 

 - Norvég erdő (Noruwei no mori): japán romantikus dráma. 

 - Rio: papagájos animációs.
-dzsolt7-

Amikor először hallottam arról, hogy készül a negyedik rész, nem igazán örültem neki. Aztán jött a plakát, néhány promokép és az előzetes, nekem pedig egyre több kedvem lett a filmhez. Végül még a trilógia felelevenítésére is rászántam magam, mielőtt beültem a folytatásra, és egyáltalán nem bántam meg.

Ugyanis elég fiatal voltam még, amikor először szembesültem Ghostface tetteivel, így akkor sok utalás nem esett le, és annak a jelentőségét sem fogtam fel igazán, hogy egy horrorfilmben a szereplők felsorolják a műfaj alapszabályait. Most viszont ezek a filmes párbeszédek nagyon tetszettek, és az is feltűnt, hogy nem csak az izgalmas jelenetek alá tettek egész jó hangulatteremtő zenéket. Ezenkívül azt is szeretem a Sikoly-filmekben, hogy itt a gyilkos is hús-vér ember, aki minden ütést megérez, és közel sem legyőzhetetlen.

A három korábbi rész újbóli megtekintése után, már kialakultak az elvárásaim a negyedik epizóddal szemben, és bíztam benne, hogy a sorozat hírneve nem lesz sárba tiporva azért, hogy a készítők és a színészek – a stáb nagy része és a három főszereplő is ugyanaz, mint az előző három alkalommal – biztos bevételhez jussanak. Nem így történt, meglepően jól szórakoztam, és utólag már örülök neki, hogy elkészült a folytatás. Hiába telt el 11 év Ghostface legutóbbi szerepeltetése óta, az alkotás tökéletesen illeszkedik a sorba. Megjelennek a szokásos filmes utalások, a kellő mennyiségű humor, de nem marad el a –megváltozott – szabályok ismertetése, és az önirónia sem. Mindezeket úgy tartalmazza a forgatókönyv, hogy nem megy el az újdonságok mellet sem. Például ma már cseppet sem meglepő, ha a gyilkos nem telefonál, hanem inkább egy közösségi oldalon üzen áldozatának.

A történet egyébként is kifejezetten tetszett, hiszen az újraforgatások közepette úgy mutatja be az első rész remake-jét, hogy a sztori mégis folytatódik. Sidney ugyanis új könyve bemutatókörútján éppen Woodsboro-ba, az események kezdetének helyszínére érkezik, amikor valaki ismét szellemálarcban kezdi el csökkenteni a lakosságot. Ezek után a ’96-os filmre kísértetiesen emlékeztető gyilkosságok követik egymást, mintha a tettes maga akarná újraalkotni a korábbi borzalmakat, méghozzá úgy, hogy ezúttal ő kerüljön a középpontba, ezáltal ő váljon híressé.

- A belgrádi Fantom (The Belgrade Phantom): szerb-magyar-bolgár akciófilm még 2009-ből. Érdekel, de holnaptól egy ideig nem leszek Budapesten. Ha utána is vetítik még, akkor célba veszem.

- A gyerekek jól vannak (The Kids Are All Right): azt hiszem itt az ideje, hogy írjak róla. Addig is röviden: igazán jó családi dráma, nézzétek!

- Hajszál híján úriember (En ganske snill mann): norvég vígjáték.

- Hopp (Hop): a plakát láttán még elgondolkodtam a film megnézésén, de amikor megtudtam, hogy élőszereplős alkotás, mindjárt elment tőle a kedvem.

- Ismeretlen férfi (Unknown): Liam Neeson a Taken után ismét akciózik, ezúttal Berlinben.

- Ki/Be Tawaret: magyar játékfilm.

 - Csúcshatás (Limitless): ez eddig valamiért elkerülte a figyelmemet, de a rövid sztori ismeretében valószínűleg elmegyek majd rá. 

 - Kedves szomszéd (Smukke mennesker): dán dráma. Ez is érdekel. 

 - Maci Laci (Yogi Bear): még most sem értem, hogy ezt mégis miért… 

 - Menedék (Le refuge): francia dráma.

 - A mestergyilkos (The Mechanic): Jason Statham ismét bekeményít. Nem mondom, hogy sürgős, de azért meg akarom majd nézni.

 - Womb – Méh (Womb): Fliegauf Benedek új filmje. A téma és az előzetes sem tetszik igazán, szóval ezt jó eséllyel kihagyom.

 - A zöld sárkány gyermekei: a heti másik magyar alkotás, ami sokkal jobban érdekel.
-dzsolt7-

Ha egy szóval kellene jellemeznem a filmet, csak ennyit írnék: stílus! Ugyanis stílusosak benne a karakterek, a zenék, az autók, a jelenetek és a párbeszédek is. A főhős például börtönből való szabadulása - és némi futás - után rögvest felkap egy bőrdzsekit, és beül egy Chevelle SS volánja mögé. Tény, hogy hatásvadász momentum, de kit érdekel, ha egyszer tökéletesen működik.

A fenti események megtörténte után pedig Dwayne Johnson megállíthatatlan bosszúhadjáratba kezd, és innentől kezdve már nem sok jelentős csavar akad a történetben, de azok pont megfelelően vannak elosztva. Talán furcsán hangzik a kijelentés, de szerintem a készítők tökéletes színészt találtak a főszerepre. Természetesen én is tisztában vagyok Johnson színészi képességeinek korlátaival, de ezzel ő sincs másként, ezért nem is erőlteti az igazán mély alakítást. Ebben a műben egyszerűen csak keménynek, rettenthetetlennek és bosszúszomjasnak kell lennie, ez pedig aligha okoz gondot az expankrátornak. Ő az az ember, akiről minden további nélkül el lehet hinni, hogy csőre töltött fegyvert fog a saját anyjára, ha azt találja szükségesnek.

Szerencsére a másik két központban lévő karakter megformálására is megtalálták a megfelelő színészeket. Billy Bob Thorton egy drogfüggő, családi problémákkal küszködő zsarut, Oliver Jackson-Cohen pedig egy hobbi-bérgyilkost alakít, aki egy dollárért vállalja a megbízásokat. Alapvetően mindhárom főszereplő sablonokra épül, talán ezért nincs is nevük, hanem egyszerűen csak Driver, Cop, és Killer a megnevezésük. Van is ebben valami logika: teljesen mindegy hogy hívják őket, vagy mi a pontos múltjuk, egy bankrablásban segédkező sofőr, egy rendőr és egy gyilkos - nem kifejezetten szerelmi - háromszögébe csöppen bele a néző. Azonban mindhármukban van valami olyan, ami nem illik bele a szokásos klisébe. Dwayne Johnson még nagyjából passzol a rossz társaságba kerülő, de alapvetően jó gyerek kategóriába, Billy Bob Thorton nyomozás helyszínére való emlékezetes megérkezéséből, vagy Killer pszichológusával folytatott telefonbeszélgetéséből, azonban már érződik, hogy nem pusztán egy másik forgatókönyvből másolták ki a karaktereket, hanem kreatív munka eredményei.

 - Sorsügynökség (The Adjustment Bureau): Philip K. Dick adaptáció Matt Damon és Emily Blunt főszereplésével. Gondolkodtam rajta, hogy megnézzem-e, de úgy döntöttem, hogy nem túl sürgős.

 - A torinói ló: Tarr Béla legújabb, utolsó filmje. Eddig csak egy művet láttam a rendezőtől, de egy ideje már tervezem, hogy jobban megismerkedek a munkásságával.
-dzsolt7-

 - Álomháború (Sucker Punch): már premier előtt láttam az Origo Filmklub-nak hála. Az értékelésért tessék a címre kattintani!

 - Ébredj velünk (Morning Glory): ezúttal egy reggeli tévéműsor áll a romantikus vígjáték középpontjában.

 - Millenium 3 - A kártyavár összedől (Luftslottet som sprängdes): a millennium-trilógia befejező része.

 - A sas (The Eagle): történelmi kalandfilm.
-dzsolt7-

Amikor már azt hinné az egyszeri filmnéző, hogy csakis műanyagszemüveggel a fejünkön lehet igazán látványos moziélményben részünk, akkor jön Zack Snyder kreativitása és határtalan bátorsága, amiknek köszönhetően a rendező elénk varázsol egy csodálatos, kétdimenziós képi világot. Mert sok helyen bele lehet kötni az Álomháborúba, de a látvány hibátlan. Méghozzá annyira, hogy jópár hibát el is tud fedni. Pontosan úgy működik ez a moziteremben is, mint a filmben: amikor Baby Doll elkezd „táncolni”, szinte lehetetlen bármi másra odafigyelni. 

Ilyenkor beindul az akció, és felpörögnek a remekül összeválogatott zenék. Engem például már a nyitójelenet, és az alatta szóló szuper Sweet Dreams feldolgozás (amit a főszereplő Emily Browning énekel! ) megvett kilóra, és onnantól kezdve végig a film hatása alatt voltam. Pedig az alkotás nem sokban különbözik egy kétórás videokliptől, és még sztoriban sem nyújt többet. Talán jobban is járt volna Snyder, ha inkább musical-szerűre csinálja meg a művét, ahol senki sem beszél. Ezekért a dialógusokért ugyanis igazán felesleges volt a szereplőknek kinyitni a szájukat. Hiába nincs a csajbanda egyikének sem komoly színészi múltja, mégsem rajtuk bukik meg a dolog, ők kellően dögösek, és jól áll a kezükben a fegyver. A gond inkább az, hogy próbálnak ugyan valamit összekaparni, aztán történetként eladni, a forgatókönyv mégis csak közhelyes és/vagy érdektelen mondatokat tartalmaz. Oké, az előzetes alapján már számítottam rá, hogy ez egy akcióközpontú film lesz, de azt azért nem gondoltam, hogy ennyire üres sztoriszinten. Mert sok minden bele lehet magyarázni, azonban Álomháború története leginkább azért van, hogy legalább lazán össze legyenek kötve a fantasztikus zúzások. 

Ez a megoldás pedig kifejezetten kétesélyes: ha valaki tartalmat is keres a látvány mögött, az bizony csalódott lesz, viszont a pusztán szemet gyönyörködtetni vágyó nézők számára tökéletes az alkotás. Így aztán egyaránt érthetőek a negatív és pozitív visszajelzések is. Úgy döntöttem, hogy ajánlani ugyan nem fogom a művet, de mindenkinek elmondom, mire számítson, mielőtt dönt a megnézéséről. Egyébként a film támogatói közé tartozom, nagyon jól szórakoztam rajta, és valamilyen szinten az is tetszik, hogy a készítők ilyen vad, eltolt arányt állítottak fel az akciójelenetek és a történet között. Értékelés: 75%. Biztosan újra fogom nézni, ha éppen valami egyszerűre és pörgősre vágyom, sőt, mivel úgyis premier előtt ingyen láttam, az sem kizárt, hogy egyszer pénzt is adok érte. Vajon hányan vannak még, akik kétszer is beülnek rá, és várják, hogy kijöjjön dvd-n?
-dzsolt7-