Bomba robban, egy amerikai személyvonaton. A tettes ismeretlen, mindössze annyit lehet tudni róla, hogy hamarosan újabb merényletre készül Chicago-ban. Azonban a Forráskód-projektnek köszönhetően Colter Stevens százados képes a vonaton utazó Sean Fentress életének utolsó 8 percét újra és újra átélni. Vagyis: felébred a szerelvényen, 8 percig próbálja megtalálni a merénylőt, aztán apró darabokra szakad a robbanástól, majd mindez elölről.
Nagyjából erről szól a Forráskód, Jake Gyllenhaal nyomozását és tipródását követhetjük nyomon. Ennyi az egész, és mindez elég is lenne egy szuper akció-sci-fi-hez némi drámával fűszerezve. Csak lenne, mert itt nem sikerült összehozni. Egy jót még csak-csak, de szupert semmiképpen, ami azért kár, mert a lehetőség megvolt benne, csak… egyszerűen Amerikának empátia és happy end kell. Tuti, hogy mondjuk Dániában máshogy fejezik be ezt a sztorit. Ha az utolsó kb. 10 percet nem teszik hozzá, akkor jóval egyedibb, stílusosabb film keletkezett volna, az utolsó fordulat viszont számomra erősen blöffszagú volt. Azaz nem számít, hogy logikailag nem megalapozott, bíztak benne, hogy a nézők ebbe nem fognak belegondolni, elég lesz nekik az, hogy eléjük van dobva a várva várt, meglepő csavar. Azonban ez annyira nem volt sem meglepő, sem jó, hogy egyrészt számítottam rá, másrészt kifejezetten bíztam az elhagyásában.
De hiába, a készítők nem voltak elég merészek. Különösen igaz ez a százados nyomozására: a felettese külön kiemeli neki, hogy bármilyen módszert alkalmazhat a tettes megtalálásának érdekében, ő mégis viszonylag a megszokott stílusban végzi a dolgát, miközben az idő egyre jobban szorítja. (Mert hiába élheti át végtelenszer a 8 percet, ha a valós idő közben az újabb bomba felrobbanásához közelít.) Jó rendben, nem kezdi el egyesével lelőni az utasokat (pedig azt is megtehetné!), de az azért vitathatatlan, hogy mondjuk Piszkos Harry módszerei nagyságrendekkel hatékonyabbak lennének egy ilyen szituációban.
