A filmadaptáció elkészülése kapcsán a képregény mottója („Who watches the watchmen?”, azaz magyarul: Ki őrzi az őrzőket?) új értelmet nyert, hiszen jó páran aggódtak azért, hogy Zack Snyder műve ne okozzon csalódást, és ne csorbítsa Alan Moore és Dave Gibbons klasszikusának hírét. Miután megnéztem a filmet, azt kell mondanom, hogy felesleges aggódni, amit a Watchmen-ből ki lehetett hozni, annak a 90-95%-át sikerült is, annak ellenére, hogy nem igazán vászonra vihető képregényről van szó. Nem hiába több mint 20 év kellett ahhoz, hogy moziba kerüljön.
De most Zack Snyder elvállalta és megoldotta, mégpedig tényleg jól. Érezhető, hogy tiszteli az alapanyagot, és ezért nagyrészt hű is maradt ahhoz. A néhány rövidítés és kihagyás mellett a legnagyobb változás talán a befejezésen esett, de az is csak részben módosult, és nekem még jobban is tetszett, mint az eredeti. Ezenkívül a főcímben tűnik fel a kreativitás, és az is iszonyatosan jóra sikerült. Az igazságtevők múltjának bemutatása az összevágott, barnás színárnyalatú jelenetek segítségével, és alatta a zene – megadta az alaphangulatot, és részben a sztori előzményeibe is betekintést engedett.
Ezeket leszámítva viszont szinte teljesen a képregény ábráinak mozgóképesített változata látható, olyannyira, hogy néhány kép (például újságcikk, vagy pocsolyán visszaverődő neonreklám) egy az egyben át lett véve. Ezek láttán örültem igazán annak, hogy már előzetesen olvastam Az őrzőket, mert így ezek az utalások számomra plusz tartalommal bírtak, és a 163 perces film még úgy sem volt unalmas, hogy a cselekményt már teljesen ismertem. Mindig volt mit nézni, köszönhetően annak, hogy a látvány igazán pazar lett. A verekedések nagyon jól néznek ki, és a vérrel, illetve a brutalitással sem spóroltak. Ennek ellenére mégis jobban örültem volna, ha kevesebb akciót és több párbeszédet tartalmaz a mű, a karakterek bemutatása pedig egy kicsit részletesebb. Majd talán a kibővített, rendezői változatban erre is sor kerül. Szerencsére a kedvencem, Rorschach, története azért itt is egész jól sikerült.
Végül pedig még egyszer ellent kell mondanom a csalódott véleményezőknek: szerintem ennél sokkal többet/jobbat felesleges volt várni. Én nagyjából erre számítottam, és meg is vagyok elégedve Snyder művével. Jól esett eredetiben hallani a nem sokkal előtte olvasott mondatokat, és látni a képsorok megelevenedését. És mielőtt elfelejteném a zenéje is ütős és passzolt is, egyedül Nena 99 Luftballon-ját találtam egy kicsit furának.
Értékelésként pedig 95%-ot kap tőlem, és talán ebben kevesen értenek egyet velem, de az én szememben felveszi a versenyt A sötét lovaggal.
-dzsolt7-
