Mozibuzi

Megkönnyebbültem. Már 15 éve annak, hogy először betekinthettünk Andy szobájába, de játszani még mindig jó. Woody, Buzz és a többiek társaságában jelenleg is szórakoztató volt a kalandokkal teli utazás, vezessen az egy óvodába vagy akár „a végtelenbe és tovább!”

Bíztam benne, hogy a folytatás legalább korrekt lesz, és szívesen fogok trilógiaként hivatkozni a művekre, de ennél azért többről van szó. Már a nyitójelenet alatt éreztem azt a hangulatot, amit az előző részekben annyira megszerettem, és ez egyre fokozódott, ahogy sorra bukkantak fel a régi ismerős játékfigurák. Ők semmit sem változtak, Andy azonban felnőtt, mióta utoljára láttuk, és éppen a kollégiumba készül beköltözni. Gyerekkori kedvenceit a padlásra akarja vinni, de egy félreértés folytán a szemétbe kerülnek. Mivel azt hiszik, Andy szándékosan tette ezt velük, egy óvodába mennek. Csak Woody akar hazajutni a gazdájához, azonban amikor megtudja, hogy milyen sors vár a kiscsoportosok keze között barátaira, ő is visszamegy, hogy megmentse őket.

Nagy vonalakban ennyit a történetről, ami nem túl csavaros, és a vége is előre borítékolható, mégis remek megoldások teszik emlékezetessé. Például hőseink bebörtönözése és szökése nekem jobban tetszett, mint a Prison Break egész első évadja. Egyszerre volt benne irónia és tiszteletadás a téma klasszikusaival szemben. A minden részletre kiterjedően kidolgozott szökési terv pedig az első rész végi nagy összefogást idézi. De ezen kívül is akadnak utalások az előző részekre és más művekre egyaránt, illetve természetesen a kultikus szállóige is elhangzik.

Újítás is akad azért, leginkább a számos új szereplő képében. Bár sok közülük nem túl fontos karakter, mégis egészen jól ki vannak dolgozva. Talán a bohóc a kedvencem az újak közül, de nehéz dönteni, hiszen tényleg erős a mezőny. A legtöbbjükhöz pedig egy-egy jó poén is kapcsolódik.  Emellett az animáció is szebb lett, de ez nem nagy teljesítmény, sokkal inkább elvárás, és még ezzel együtt is azt mondom, hogy egyáltalán nincs nagy szerepe a 3D-nek.

Persze tanulságot is kapunk, ahogy az a Pixar-tól megszokott, de szerintem itt is sikerült szájbarágást tekintve a még elfogadható kategórián belül maradni. Nem csodálkoznék, ha lenne olyan néző, aki a Toy Story 3 hatására otthon újra előszedné a régi játékait, és szórakozna velük egy kicsit. Hiszen a gyerek sosem veszik el bennünk, csak esetleg egyre mélyebben kell kutatnunk utána. Ebben pedig segítségünkre lehetnek az ehhez hasonló, igényes animációs filmek. Értékelésként 95%-ot kap, hogy ezzel is megmutassam, nem tartom gyengébbnek az előző részeknél, és méltó folytatásról van szó. Korra, nemre és vallási beállítottságra való tekintet nélkül egyszerűen mindenkinek ajánlott.
-dzsolt7-

 - Alkonyat - Napfogyatkozás (The Twilight Saga: Eclipse): kihagyom, de nélkülem is szép nézettsége lesz.

 - Bűn és büntetlenség: magyar dokumentumfilm az 1956 utáni megtorlás egyik vezetőjéről, Biszku Béláról.

 - Drágán add a rétedet (Furry Vengeance): erre a filmre valóban szükség van?

 - Mediterrán finomságok (Dieta mediterránea): spanyol vígjáték.

 - Szerelem és egyéb bűnök (Ljubav i drugi zločini): egy dráma is jött a hétre, de ez sem csábít a moziba.
-dzsolt7-

- 52-es történet (Istoria 52): görög dráma. Remélem jobb, mint a focijuk.

- HA/VER (Kick/Ass): a szörnyű magyar cím ellenére szuper film. Itt írtam már róla.

- Hó (Snijeg): dráma egy kis közösségről a délszláv háború utáni Kelet-Boszniában.

- Toy Story 3: nem kizárt, hogy jobban vártam, mint a legtöbb kisgyerek. Annak ellenére, hogy nem vagyok oda az animációs filmekért, az első két részt imádom, és az eddig ezzel kapcsolatban megjelent összes kép illetve előzetes tetszett. Csak hétvégén megyek majd rá, addig lehet, hogy újra megnézem az előzményeket.
-dzsolt7-

Több helyen is igazán durva horrorként emlegették ezt a filmet, így azt gondoltam, egy próbát megér. Tévedtem, ugyanis kiemelkedően gyenge alkotást láttam.

Nem is értem, hogy mit akartak ezzel a készítők. Egyrészt telepakolták a történetet a sokszor látott sablonokkal, másrészt tettek bele egy eléggé eredeti és morbid ötletet is. Ha erre az utóbbira nagyobb hangsúlyt fektettek volna, akkor legalább a brutalitása miatt emlékezetes lehetne a film, de így még az sem jött össze. Az első közel háromnegyed óra gyakorlatilag azzal telik el, hogy a szereplők a „ki csinál nagyobb hülyeséget” című játékot játsszák. Nem csak arról van szó, hogy a két fiatal lány éjjel elindul az erdőben, miután defektet kaptak, hanem ezután is sorra követik egymást a zavaróan rossz döntések. Ez később sem sokat változik, de ekkor már legalább a doktor (Dieter Laser) nekiáll az emberi százlábú megalkotásának. A tervei szerint három embert akar műtéttel sorban „összekapcsolni”, hogy az említett állathoz hasonló eredményt kapjon. Azonban ezt is úgy oldja meg, hogy a japán srác kerül előre. Vagyis az egyetlen kommunikációra képes áldozat éppen az, akivel a doktor semmilyen közös nyelvet sem beszél. Ennyire luxus a logika egy horrorfilmben?

A százlábú létrehozásából pedig keveset látunk, és az sem maradandó ahhoz, hogy feledtesse rossz történetet. Nem vártam több szálon futó, fordulatos cselekményt, de azért a kellően gyomorforgató jelenetekben bíztam. Lehet, hogy túl sok filmet láttam már ebből a műfajból, de minden gond nélkül simán megnéztem egy vasárnapi ebéd után. Végig szenvedtem, és reménykedtem a jobb folytatásban, de hiába. Értékelés: 30%. Unalmas, logikátlan és gyenge mű, de talán csak én gondolom így, mert jövőre várható a folytatás. Ami engem illet, tanultam a hibámból, és nem vagyok rá kíváncsi.
-dzsolt7-

 - A beszélő titkai (Qu'un seul tienne et les autres suivront): három szálon futó francia dráma.

 - Egy másik ember (Un autre homme): svájci dráma egy „filmkritikusról”, aki mások írásait tálalja sajátjaként.

 - Ilyen a formám (The Back-up Plan): romantikus vígjáték Jennifer Lopez főszereplésével.

 - Látogatás (Der Kameramörder): magyar-osztrák játékfilm.

 - Marmaduke - A kutyakomédia (Marmaduke): beszélő kutyás vígjáték, amiben nem igazán látom a fantáziát.

 - A padláson (Na půdě aneb Kdo má dneska narozeniny?): cseh animációs film. Érdekel ugyan, de errefelé nem vetítik.

 - Rémálom az Elm utcában (A Nightmare on Elm Street): nem sok jót hallottam Freddy újraélesztéséről, de a trailer hangulata nagyon tetszik, és Jackie Earle Haley is pozitívum számomra.

 - A vidéki tanító (Venkovský ucitel): cseh dráma homoszexualitással.
-dzsolt7-

Láttam egyszer valamelyik újságban egy képet, amin Joaquin Phoenix egy lángoló gitárról gyújt rá a cigarettájára. Miután rájöttem, hogy Johnny Cash életrajzi filmjéről van szó, meghallgattam tőle pár dalt, olvastam róla a neten, és egyre jobban érdekelt a dolog. Csak idő kérdése volt, hogy mikor fogom megnézni az alkotást, és ez nemrég meg is történt.

Az 1968-as, Folsom börtönben megtartott koncert előtt kapcsolódunk be a történetbe. A rabok már tűkön ülve várják Johnny-t, de ő még visszaemlékszik a múltjára, hogy azt is megismerhessük. Sablonosnak tűnhet, ahogy az egyszerű kisfiúból később világhírű énekes lesz, aztán hullámvölgyeken megy keresztül, de ez tényleg így történt. Ezt a forgatókönyvet valóban az élet írta. A film Johnny Cash önéletrajzi könyvén alapul, és pár apró eltérést leszámítva teljesen hű is marad ahhoz. Szerencsére gyorsan eljutunk a karrier kezdetéig, onnantól pedig már sokat hallhatjuk Joaquin Phoenix-et énekelni. Ez azért jó, mert ő és a June Carter-t alakító Reese Witherspoon is szépen megbirkózott a feladattal. Utóbbin kifejezetten meglepődtem, mert a játéka és a hangja egyaránt nagyon tetszett, utólag is többször meghallgattam a dalait. Ezentúl már biztosan nem Doktor Szösziként fogok rágondolni.

- You can't wear black. It looks like you're going to a funeral.
- Maybe I am...

A filmből mindössze azt hiányoltam, hogy Cash idősebb éveiből semmit nem mutatott meg, pedig szívesen megnéztem volna pár perc erejéig, ahogy a feleségével békében élve sorra írja a számokat. De érthető módon ez a mű inkább a mozgalmasabb, és több nehézséget tartalmazó időszakot dolgozza fel. Ezt pedig jól csinálja, így egyéb hiányérzet nem maradt bennem. Tipikus életrajzi film, ami méltó módon és kellően pontosan mutatja be egy fantasztikus zenész történetét. Felcsendülnek a kötelező dallamok, elhangzanak a kötelező mondatok, és megteremtődik a szükséges hangulat. Szóval a rajongóknak sem lehet okuk panaszra, és a Johnny Cash pályafutásával csak most ismerkedők is sok információt szerezhetnek. Értékelés: 90%.
-dzsolt7-

- Inkubátor: magyar dokumentumfilm.

- Az utolsó dal (The Last Song): Miley Cyrus a főszereplő, de ebben a drámában nem Hannah Montana-t játszik. Az előzetes alapján talán megér egy próbát, csak a sablonokon kell túltennem magam.

- Zöld zóna (Green Zone): Paul Greengrass és Matt Damon újra együtt, és több fórumon is az A bombák födjénhez hasonlították, tehát érdekel.
-dzsolt7-

Túl 102 értékelésen és számos egyéb bejegyzésen kíváncsi vagyok, hogy nagyjából hányan olvassák a blogot, és mi a véleményük róla. Van ugyan számláló az oldalon, de az figyelembe veszi a saját látogatásaimat is. Szóval most arra kérek minden olvasót, aki akár szándékosan (esetleg visszatérőként), akár véletlenül idetévedt, hogy hagyjon maga után egy kommentet, amiben leírja, hogy itt járt, és esetleg a véleményét is. Várom az ötleteket is, hogy min kellene változtatnom a továbbiakban. Előre is köszönöm. Tisztelettel:
-dzsolt7-

Az eheti premiereket nyugodt szívvel kihagyom. Időzíthettek volna mostanra valami férfiaknak célzott blockbuster-t is.

- Nanny McPhee és a nagy bumm (Nanny McPhee and the Big Bang): családi film.

- StreetDance 3D: az első 3D-s táncfilm.

- Szex és New York 2. (Sex and the City 2): Carrie Bradshaw és társai visszatérnek a mozikba.

- Zongoramánia (Pianomania): dokumentumfilm egy zongorahangolóról.
-dzsolt7-

Néhány mellényúlás után (pl.: Éli könyve, Végítélet – utóbbiról még nem is írtam) végre újra egy igazán jó poszt-apokaliptikus filmet láttam, ami feledtetni tudta velem az előző csalódásokat. Cormac McCarthy (ő írta a Nem vénnek való vidék alapjául szolgáló regényt is) művéből ismét komoly, elgondolkodtató alkotás született.

Az alaptörténet persze itt is a megszokott: egy katasztrófa utáni sivár világban követhetjük a túlélőket. Csakhogy ez nem akciófilm, hanem dráma. A készítők nem akartak egy újabb Mad Max-klónt létrehozni, és Viggo Mortensen sem egy macsó napszemüveges hős, aki ötösével írtja a gonoszokat. Ő inkább egy egyszerű, megfáradt apa, aki mindent megtesz azért, hogy a fiát biztonságban tudhassa. Ha teheti, kerüli a konfliktusokat, nem bocsátkozik látványos tűzharcokba sem, ehelyett inkább az arckifejezése az, ami látványosnak nevezhető. Látszik rajta a szenvedés, az éhezés, és a mindennapos, túlélésért folytatott harc nyoma. Azonban még így is sikerül ragaszkodnia az elveihez, és jónak maradnia. A fiát is erre próbálja tanítani, ezért aztán többször is többé-kevésbé sablonos életbölcsességek hangzanak el, de ez még mindig nagyságrendekkel emészthetőbb, mint amit az Éli könyve esetében a hitről összehordtak.

Ezt a filmet sokkal hitelesebbnek éreztem. A néző itt betekintést nyer az író kíméletlen víziójába, amelyben az látható, hogy egy világméretű katasztrófa (és ebből a szempontból teljesen mindegy, hogy mi okozta) miként változtat meg mindent. Eltűnnek az állatok, mindenfelé kihalt lesz a táj (ezt nagyon jól szemlélteti a fakó, szürkés színek használata), a legdrasztikusabb változás azonban mégis az emberek természetében következik be. Ez főként a negatív karaktereknél figyelhető meg, akik az eddig megszokottal ellentétben nem építették fel a saját kis birodalmukat a semmi közepén, hanem kétségbeesetten, mindent eszközt felhasználva küzdenek még pár nap életért, és a kannibalizmustól sem riadnak vissza.

Egy ilyen világban pedig nincs helye az idillnek. A főhős múltját bemutató flashback-ek is csak a kontrasztot növelik, azokhoz képest még siralmasabb a helyzet. Mégis mennek előre, folytatják az útjukat, hiszen valamit tenniük kell. Dél felé tartanak, hogy elérjék az óceánt, de az apa valószínűleg tudja, hogy ott sem jobb a helyzet. Egy cél azonban mindig kell, és a cselekmény szempontjából sem jön rosszul. Nincs pörgés, egyenletes, lassú tempóban halad a történet, mégsem éreztem unalmasnak. Talán éppen a komor, nyomasztó hangulat volt az, ami megfogott, és közel két órán át lekötött. Féltem is, hogy a végén majd valami nagy összecsapással elrontják az élményt, de aztán mégsem így lett. Egyedül a fiú (Kodi Smit-McPhee) játéka volt zavaró néhány jelenetben, illetve a befejezés valószerűtlensége. Viszont a konkurenciát tekintve John Hillcoat meghatározó filmet tett le az asztalra, poszt-apokaliptikus témában pedig az utóbbi évek legjobbját. Értékelés: 92%, ha lesz időm, akkor igyekszem majd elolvasni a könyvet is.

Ui.: az előzetes elég félrevezető, mert összesen nincs annyi akció a filmben, mint amennyit az sejtet, és a katasztrófa bemutatása is ki lett vágva utólag.
-dzsolt7-