Mindenek előtt szeretném leszögezni, hogy ez nem egy „Facebook-film”. Tudom, hogy ezt már az alkotók és más írások szerzői is hangsúlyozták, de még így is nem egy ismerősöm szájából hallottam, hogy „milyen filmet tudnak ebből csinálni?”. Szóval ez az alkotás nem online kertészkedésről, állapotok kedveléséről vagy képek megosztásáról szól, hanem arról, ahogy egy egyetemista srác egyszerű, mégis remek ötlete meghódítja az egész világot, óriási vállalkozássá növi ki magát, a srác pedig eközben a jelenlegi legfiatalabb milliárdossá válik.
Ez az a történet, amit két, bírósági tárgyalást megelőző megbeszélésből, és az ezek közben felelevenedő emlékekből részletesebben is megismerhetünk, méghozzá iszonyatos tempóval. Nem az események pörögnek nagyon gyorsan, inkább a szereplők – főleg Mark Zuckerberg – nyelve. A nyitójelenetet még kissé nehezemre esett követni, aztán megszoktam a sebességet, és később már kifejezetten tetszett, mert így még rövid időre sem volt helye unalomnak, valaki mindig mondott valamit. De tényleg, szívesen megnézném, hogy Aaron Sorkin forgatókönyvében hány szó jut egy percre, és összehasonlítanám ezt egy másik művel. Persze nem a mennyiség a legfontosabb, és szerencsére a párbeszédek minőségileg is megállják a helyüket. A közösségi oldal informatikai hátterét nem részletezték túlzottan, és még ezt a csekély mennyiségű információt sem szükséges megérteni, a film enélkül is szórakoztató. A szerverek bemutatása helyett az üzleti oldalt helyezték előtérbe, és azt, hogy a vállalkozás egyre sikeresebbé válása milyen hatással van a főszereplőkre.
Sok alkotásban még a sorozatgyilkosokat, vagy a más módon megszállott karaktereket is igyekeznek valamelyest pozitívan ábrázolni, hogy legalább részben szerethetőek legyenek, itt azonban erről szó sincs. David Fincher-nek megvolt rá a lehetősége, hogy egy forradalmi újdonságot feltaláló hősként mutassa be Mark Zuckenberg-et, ehelyett egy pofátlan, nagyképű és cinikus figurát faragott belőle, és nem is igazán próbálta megvédeni (az más kérdés, hogy még így is akadnak szimpatikus tulajdonságai). Ennek a kialakításához persze kellett Jesse Eisenberg játéka is, aki bebizonyította, hogy nem csak aranyos és butácska fiú tud lenni. De mellett jól alakított a leendő Pókember, Andrew Garfield is, és nekem Justin Timberlake-kel sem volt semmi különösebb problémám, vagyis színészi oldalon is elég erős a Social Network. Továbbá a zene is kellően fokozza a hangulatot, jól illik az éppen látható jelenetekhez.
Ezek után számomra kissé érthetetlen, hogy miért pont ez a mű osztja meg ennyire a nézőket. Hiszen nem egy elismerést kapott már, de jó pár negatív kritikával is találkoztam, a „felesleges és nézhetetlen”-től az „év legjobb filmjéig” szinte mindenfajta véleménnyel szembesültem, így már csak azért is meg kellett néznem, hogy kialakíthassam a sajátomat. Talán sokak számára ez nem más, mint közel két óra eseménytelen beszélgetés egy weboldalról, meg valami jogi vitatkozás, én azonban csodálkoztam, hogy máris vége van, számomra repült az idő. Értékelés: 97%. A bejegyzés elején idézett kérdésre pedig ezentúl a következő lesz a válaszom: „Szerintem kifejezetten jót! Érdemes megnézni.”
-dzsolt7-
