Mindig öröm szembesülni a ténnyel, hogy a kedvenc rendezőm ezúttal sem hibázott. Szintén öröm azt látni, hogy egy jó film még meg tudja tölteni a mozitermet, és az is pozitív érzés, amikor egy folytatás tartja az előző rész színvonalát. Az pedig különösen jó, amikor a fenti három eset egyszerre történik meg, éppen ezért elégedetten távoztam a Sherlock Holmes 2. vetítéséről.
Mindössze egy dologgal nem voltam igazán kibékülve, ez pedig a sztori. Nem olvastam Athur Conan Doyle műveit, de nekem ez egy kissé ötlettelen hajszának tűnt a világháborút kirobbantani szándékozó Moriarty után. Már az első résznél is felmerült bennem a kérdés, itt pedig végleg nem értettem, hogy Guy Ritchie miért nem szólt bele a forgatókönyvbe, hiszen a korábbi művei alapján ő ennél sokkal csavarosabb történetek kiötlésére is képes. Viszont nem hiába említettem meg ezt a gyengepontot elsőként: mást nem tudok felhozni negatívumként, és féltem, hogy megfeledkezem róla. A moziban ugyanis annyira magával ragadott a film sodrása, hogy csak utólag gondolkodtam el a cselekményen. Ekkor tűnt fel, hogy a klasszikus értelemben vett nyomozás a korábbinál kisebb szerepet kapott, azonban Sherlock Holmes kivételes megfigyelőképessége és logikája itt is hangsúlyos tényező. A karakter természetesen semmit sem változott, és Robert Downey Jr. is ugyanolyan parádésan alakítja, ahogy azt 2 évvel ezelőtt tette. De igazán a Watsont játszó Jude Law-val párban zseniálisak, a kettejük közti összhang még erősebb lett.
Jared Harristől, mint Moriarty-tól kicsit tartottam, de örömmel nyugtáztam, hogy érdekesebb karakter jött létre, mint az első rész Blackwoodja. Nem próbálja mágiának feltüntetni a tetteit, egyszerűen csak annyira zseniális, hogy még Holmes sem tud ellene bizonyítékot felmutatni. Azaz nem kérdés, hogy méltó ellenfélről van szó, a két lángelme mindhárom találkozása emlékezetes párbeszédeket szül, a kettejük által szó szerinti és átvitt értelemben egyaránt játszott sakkparti pedig szintén ötletes.
-dzsolt7-
