Kezdem rögtön a lényeggel: ez az egyik legjobb film, amit eddig idén láttam. Egyszerűen minden rendben van benne, majdnem minden jelenet tetszett, a hangulat és a sztori egyaránt megfogott és hatással volt rám. De nézzük bővebben a kép után.
Oskar egy 12 éves magányos svéd fiú, akit gyakran piszkálnak az osztálytársai, barátai pedig nincsenek. Aztán a szomszédjukba költözik Eli, a furcsa, fiatal lány, akivel gyorsan összebarátkoznak. Később azonban Oskar úgy gondolja, hogy Eli-nek köze lehet a közelben elkövetett gyilkossághoz, sőt, arra is gyanakodni kezd, hogy Eli talán nem ember, hanem vámpír.
Vámpír. Ez a kulcsszó az, ami sok embert félrevezethet a filmmel kapcsolatban. Mert aki a Pengéhez vagy a Drakulához hasonló műre számít, az könnyen csalódhat. Az Engedj be! esetében ugyanis nem láthatunk sem látványos akciójeleneteket, sem eltúlzott vérfürdőket. De ezek nem is hiányoznak, és egyébként is, teljesen kárpótolva vagyunk értük. Látvány tekintetében ott a profi operatőri munka, ami remekül láttatja a hideg, zord svéd környezetet. Vér pedig igaz, hogy nem látható túl gyakran, de amikor mégis, akkor annak jelentése és súlya van. Ezért tehát nem egy sablonos vámpíros mozira kell számítani, ez a film sokkal több annál, az is nyugodtan megnézheti, akinek már elege van a vérszívókból. Az Engedj be! igazából nem is horror, inkább egy romantikus dráma horror környezetben. Mert Oskar rövid időn belül Eli-be szeret.
És itt ki is térek a gyerekek szerepeltetésére, ami nagyon jó ötletnek tartok. Egy egészen más szempontból ismerhető így meg a sztori, és a sablonokat is sikerült vele elkerülni. Oskar ugyanis nem igazán fél a vámpíroktól és nem az az első gondolata, hogy karót szúrjon Eli szívébe. A kapcsolatuk továbbra is erős marad, némi perverzitással fűszerezve, ami a – számomra gyönyörű – csóknál tetőzik. Emellett azért is jó választás volt nekik adni a főszerepeket, mert színészileg is tökéleteset alakítanak, bár sok jelenethez talán még színészkedniük sem kellett. Oskar a film legelején még nem volt túl szimpatikus, de egészen hamar megbarátkoztam vele, Eli pedig van annyira szép és aranyos, hogy a vámpír voltával együtt is bele lehet szeretni.
Ami még különösen tetszett az a mű realizmusa volt, ami főként a téma miatt érdekes. Az érzelmek nincsenek eltúlozva, nincs tökéletes gyilkosság sem, és a vámpír-elemen kívül a történet minden része bármikor megtörténhetne. Ezáltal a film nem tűnik túlságosan megrendezettnek és előre beállítottnak, sokkal inkább valósnak.
De, hogy teljes legyen a kép, meg kell említenem az egyetlen olyan momentumot is, ami nem igazán tetszett az alkotásban. Ez pedig a macskás jelenet volt. Tudom, hogy ez önmagában nem mond sokat, de aki látta, az biztosan tudja, hogy mire gondolok. Ezt leszámítva tehát minden tetszett és valószínűleg újra is fogom nézni hamarosan, mert ezen értékelés írása közben ismét a hatása alá kerültem. Egyébként olyan filmnek tartom, ami tipikusan alkalmas a művészibb mozikat kedvelő párok számára, nem túlságosan érzelgős, és nem is túl durva, hanem a készítőknek sikerült megtalálni az ideális arányt.
A fenti írás után pedig gondolom nem meglepő a magas százalék sem, mert 98%-ot adok rá.
-dzsolt7-
