Ezúton szeretném megköszönni a rendező-forgatókönyvíró Andrew Niccolnak, hogy egy érdekes alapötletből nem látványmozit csinált. Nem arról van szó, hogy egyáltalán nincsenek akciójelenetek, de pusztán azok miatt nem érdemes megnézni a Lopott időt, mert nem akciófilmről van szó.

A történet szerint az emberek 25 éves koruk után nem öregednek tovább. Innentől kezdve a hátralévő idejüket használják fizetőeszközként, és ha ez elfogy, egyszerűen meghalnak. Így aztán a tehetősebbek akár évszázadokig is élhetnek, míg mások azért dolgoznak, hogy megérjék a következő napot. Ez a sztori pedig új környezetbe helyezi a megszokott problémákat. A film világában egészen mást jelent a szegény-gazdag ellentét, a gazdasági rendszer és az infláció. Szerencsére a mű nem mond nagy válaszokat, nem akarja megfejteni a világ gondjait, de azért továbbmegy a megszokott klisék záporoztatásánál, a néző pedig továbbgondolhatja a kellő mennyiségű filozófiát mozizás után.

Emellett további érdekes ötletek is kihasználják az alapötletet, például az "időbunyó", az időkölcsön, és az is, hogy a különböző korú emberek külsőre ugyanolyan fiatalnak néznek ki, így a családok fura képet mutatnak. Szóval a Lopott idő megpróbálja minél jobban kiaknázni a lehetőségeit, bennem mégis maradt hiányérzet. A film nézése közben többször is feltettem magamnak a kérdést, hogy tetszik-e, amit látok, de a játékidő végére egy olyan kép alakult ki, amivel meg tudtam elégedni. Tetszett a befejezés, még akkor is, ha nem igazán zárta le a történetet.