Én is meglepődtem magamon, amikor elhatároztam, hogy egy romantikus vígjátékot fogok megnézni, de csütörtök délután sürgős mozizhatnékom támadt, és a Conantől elriasztottak az erősen negatív kritikák, a Frászkarikát pedig csak este vetítették a közelben. Így maradt ez a film, amiről előzetesen semmit nem tudtam. Ennek most már örülök, mert így még pozitívabb élményt nyújtott.
Sorra jöttek a jelenetek, én pedig kezdetben nem értettem, hogy mi van. Itt most tényleg Steve Carell hozza a drámát és Ryan Gosling pedig a brutális lazaságot és a humort? Igen, ráadásul mindketten jól teszik a dolgukat. Persze ennyire azért nincsenek felosztva a szerepek, természetesen Carell-hez is bőven kötődnek poénok, de a komolyabb oldalát is megmutatja. Az őrült, dilis szerelem ugyan nem akar minden áron vicces lenni. Van a filmnek egy ugyan nem túl eredeti, mégis jól tálalt mondanivalója, amit úgy kevertek a humorral, hogy sikerült megtalálni a kettő közti ideális arányt. Ennek köszönhetően a végeredmény nem nyálas, nem nyomasztó, de nem is súlytalan. Ez már önmagában is dicsérendő, és kiegészül még a hangulatot megalapozó zenékkel, a szuper színészekkel (nem csak a nagy nevek, alakítottak jól) és a több szálon futó, jól megírt történettel.
A befejezés mondjuk nem annyira tetszett, rontott a szememben az összképen. Egyszerűen nem értem: ha valaki nagyközönség előtt tart egy őszinte szónoklatot, az mindig eléri a hatását? Ez hirtelen megváltoztat mindent? Jó, itt ezért nem ennyire drasztikus a hatás, és a végkifejlet is egész reális, csak felmerült bennem ez a kérdés, amikor megláttam a tipikus jelenetet. De még ezzel a szépséghibával együtt is nagyon kellemes emlék marad majd a film.
