Úgy gondoltam, hogy ez tipikusan az a film, aminek az élvezetéhez mindenképpen szükség van popcornra és kólára, ezért ezekkel együtt ültem be a terembe. Azt ugyan nem tudom, hogy egyébként mennyire élveztem volna a mozizást, így azonban remek volt.
Pedig előítéletekkel vártam a filmet, és abban reménykedtem, hogy nem lesz nagyon gagyi. Nos, nem volt az, sőt nagyon kellemesen csalódtam. Annak ellenére, hogy szinte az összes tinifilmes sablon megtalálható benne, a Hajrá Bliss! valahogy mégis működik. Műfajilag nagyjából a vígjáték, a dráma és a romantikus alkotások keveréke, de egyikből sincs túl sok, sikerült megtalálni a megfelelő arányt. A komédiázást nem erőltették, nincsenek izzadtságszagú próbálkozások a jelenetek viccessé tételére, a dráma – főleg a Bliss szüleit alakító színészeknek köszönhetően – nem unalmas, és az elkerülhetetlen, már-már kötelező tiniszerelem sincs eltúlozva. Ezekhez társul még a rollerderbi, aminek egészen látványos lett a megvalósítása. Nincsenek benne olyan ütközetek, amikért megéri nagyképernyő plazmatévét venni, de azért jól néz ki. Azt is jó döntésnek tartom, hogy a sablonok helyet (pl.: foci, baseball) egy alig ismert, alternatív, ám a valóságban is létező sportágat választottak a készítők. Így is a megszokott történet van elmesélve, mégis kissé harciasabb, akciódúsabb köntösben.
A fent jellemzett műfajkombináció ügyes adagolása pedig nagyon szórakoztatóvá varázsolja a filmet, és egy kicsit talán át is veri a nézőt. Tudtam, hogy klisés eseményeket és olykor hatásvadász jeleneteket látok, mégis élveztem, mert ezek a hibák nem voltak zavaróak. A sztori hamar beindult, és a közel kétórás játékidő is nagyon gyorsan letelt. Drew Barrymore első rendezése azért bíztató, mert nem akart egy világmegváltó, mély filozófiai kérdéseket felvető drámát forgatni, hanem inkább egy kellemes, aranyos, könnyen befogadható, mégsem semmitmondó alkotást készített el. Ezek pedig szintén nem elhanyagolható szempontok, egyszerű filmekre is szükség van, és egy ideje nem szórakoztam moziban ilyen jól, mint Bliss történetén. Pedig a mű igazából nem mutat semmi újat, és nem is vállal túl sokat, de azt nagyon szépen teljesíti. Ezt a receptet követve talán nem is olyan bonyolult jó filmet csinálni. (Persze a kísérletező kedvre és az újításokra is vitathatatlanul szükség van.)
Érdekes, hogy akárcsak a Brüno esetében most is sikerült olyan alkalmat kiválasztanom, hogy egyedül voltam a teremben, de ez sem akkor sem most nem tudta elvenni a kedvemet. Inkább jó döntésnek tartom, hogy moziban néztem meg a filmet, mert úgy érzem, ebben az esetben a széles vászon hangulata sokat tett az élményhez. Nem kizárt, hogy dvd-n is beszerzem majd, mert néha még kedvem támadhat, hogy előszedjem a polcról és újra megnézzem. Akinek pedig a leírás alapján szimpatikus a Hajrá Bliss!, és nem riad el attól, hogy egy nem túl egyedi, tipikusan felépített történetet kövessen végig, annak szerintem meg fogja érni a jegy árát. Beleköthetnék még apróságokba, de nem teszem, mert a funkcióját teljesen betölti az alkotás, és a kategóriájában is egyértelműen a jobb művek közé tartozik. Értékelés: 84%.
-dzsolt7-
