Mozibuzi

Kíváncsi voltam, hogy Luc Besson mit tud kihozni az ígéretes képregényadaptációból, de sajnos veszni hagyta a lehetőséget. Nem reménytelen a film, de így önmagában nagyon kevés, legfeljebb egy vázlatnak felelne meg. Akadnak igazán eltalált jelenetek, például a bevezetés is kifejezetten tetszett, és táplálta bennem a reményt, de a játékidő nagy részében nem szórakoztam valami jól.

A század eleji Franciaország hangulatos, a karakterek és az események többsége kellően abszurd, azonban nagyon hiányzik egy központi konfliktus köré felépülő összefüggő, klasszikus történetszál. Egy főgonosz például jót tett volna a filmnek, és az ellene vívott harc talán képes lett volna 105 percig fenntartani az érdeklődést. Mert így hiába játszik jól Louise Bourgoin, és hiába szimpatikus a főhősnő, messze elmarad Indiana Jones mögött.

Luc Besson talán ott követte el a legnagyobb hibát, hogy túl alternatív, túlságosan francia alkotást akart összehozni, és ez nem jött össze neki. A jól sikerült, kreatív mozzanatok felvillantják egy újfajta kalandor lehetőségét, azonban nem ezek vannak többségben. Így aztán beszélő múmiák ide, életre kelő Pterodaktilusz oda az Adéle és a múmiák rejtélye, nem működik mint film. A hozzávalók külön-külön még stimmelnek, de a koktélról már nehéz eldönteni, hogy mi is akart lenni igazából. Kicsit művészi, kicsit kalandfilm, kicsit vígjáték, azonban egyik műfaj előnyeit sem sikerült rendesen kihasználni, vagyis egy fura állagú keverék keletkezett, ami egynek ugyan megteszi, azonban nem túl emlékezetes, és sok esetben még csak nem is szórakoztató. Értékelés: 60%. Még a francia művek kedvelőinek sem igazán ajánlom, inkább keressenek valami mást.
-dzsolt7-

- Hibrid (Splice): érdekes thriller a Kocka rendezőjétől.

- Szeretők (Cosa voglio di piu): olasz svájci romantikázás, de nem a vicces fajtából.

- Turné (Tournée): francia film, ami a rövid leírás alapján főleg a showbusiness-ről szól.

- Vespa: magyar road-movie egy roma kisfiúval a középpontban.
-dzsolt7-

Ez az a film, amiről két különálló és egymásnak ellentmondó értékelést is írhatnék. Az egyikben objektíven beszámolnék az alkotás pozitív és negatív oldaláról, a másikban pedig egyszerűen csak az élményről mesélnék. Most megpróbálkozom majd a kettő vegyítésével.

Először is egy tanácsot szeretnék adni azoknak, akik még nem látták, de tervezik megnézni: a 3D-s szemüvegért cserébe adják zálogba az agyukat egészen addig, amíg ki nem jönnek a teremből. Odabent úgysem lesz rá szükség, sőt kifejezetten előnyös is lehet a hiánya. A sztori ugyanis teljesen egyszerű, még csak minimális gondolkodást sem igényel. Alice (az eredeti és a utángyártott példányok egyaránt) harcol az Umbrella ellen, túlélők után kutat, és igyekszik megtalálni Arcadia-t. Mindeközben még akciófilmekhez képest is durva túlzásokkal találkozhatunk, amiken tényleg jobb nem töprengeni, mert nagyon irreálisak. Azonban mindezek ellenére kifejezetten jól szórakoztam a filmen. Hogy miért? Mert erőteljesen hatásvadásszal elemekkel dolgozik, és ezek az én esetemben el is érték a kívánt hatást. A látvány nagyon tetszett, ennyire még egyszer sem éreztem a 3D előnyeit. Igaz ugyan, hogy jobbára innen-onnan összelopkodott akciójelenetek követik egymást (például sokszor maximális a Mátrix-érzet), azonban ezek kegyetlenül jól néznek ki, így még az sem zavaró, hogy mellőzik az eredetiséget. Színészi játékot sem érdemes keresni, mert nincs. Vagyis van, de nem említésre méltó szintű. Mintha lenne valamilyen szabály, hogy akciófilmben nem lehet jól alakítani, pedig akad ellenpélda bőven (pl.: Ál/Arc). Azért annak örültem, hogy feltűnt Tigger a Sons of Anarchy-ból, illetve Wentworth Miller szerepeltetése is jó poén volt.

Tehát közel sem tökéletes film a legújabb Kaptár, azonban én az előző részek ismeretében nem is vártam ennél többet, így nem kellett csalódnom. Eléggé felemás alkotás ez, de ha valaki szemet tud hunyni a - viszonylag gyakran előforduló - logikai zavarok felett, és képes átadni magát a látványnak, akkor jól fog szórakozni. Szerintem, aki látta az előzetest, az már úgyis tudja, hogy nagyjából mire számíthat, és nem fogja nagy meglepetés érni. Néha kell valami olyan is, ami nem elgondolkodtató, nem emlékezetes, hanem egyszerűen csak roppant jól néz ki. Ez a mű pedig pontosan ilyen. Értékelés: 70%.
-dzsolt7-

Ez a bejegyzés eléggé személyes jellegű lesz, azért írom csak le, mert kihatással van a blogra is. A lényeg, hogy múlt hétfő óta Budapesten vagyok kollégista. Az egyetemi dolgok miatt lehetséges, hogy kevesebb időm lesz majd az oldalt frissíteni, viszont mostantól - remélhetőleg - nem lesz olyan gondom, hogy nem vetítenek valamit a környéken. A hétvégén is ki fogom használni a kedvezményes jegyárakat, és igyekszem majd minél hamarabb értékelést írni a megnézett filmekről. Szóval, ha mostantól ritkábban érkeznek az új bejegyzések, az nem azt jeleneti, hogy már nem foglalkozom az oldallal. Mindenképpen tovább fogok blogolni, amennyire az időm engedi.
-dzsolt7-

- Babylon A.D.: akció-sci-fi Vin Diesel-lel. Mellesleg 2008-as.

- A belső kör (Le premier cercle): Jean Reno-s, maffiás. Szombaton megyek rá. Ha lesz időm, akkor jön majd róla az értékelés.

- A csodálatos univerzum 3D: magyar ismeretterjesztő film.

- Kövéren szép az élet (Gordos): spanyol vígjáték egy fogyókúrás csoportról.

- Young at Heart - Örökifjak (Young@Heart): dokumentumfilm egy idősekből álló, angol kórusról, akik a megszokott nóták helyett, igazi rock and roll-t adnak elő.

Egyébként mától vasárnapig (vagy egyes mozikban hétfőig) sok helyen kedvezményes árakon lehet filmet nézni. Szóval lehet például Eredetet vagy Toy Story 3.-at pótolni, esetleg valami újabbat kipróbálni.

-dzsolt7-

Tisztában vagyok vele, hogy az emberek különböző humorérzékkel rendelkeznek, ebből kifolyólag mindenki máson tud egy igazán jót nevetni. Erre kitűnő példa a következő videó, amire tegnap akadtam. A jelenet a Nagyfiúk (Grown Ups) című filmből származik.

Több helyen is az alkotás legjobb momentumaként hivatkoznak rá, én azonban először el sem akartam hinni, hogy ez így tényleg lement moziban. Biztosan vannak, akik könnyesre nevették magukat rajta, én viszont szégyellném magam, ha azért fizetnék, hogy ilyen filmet nézhessek. Számomra ez egy teljesen gagyi és erőltetett jelenet, ami végképp elriasztott attól, hogy megnézzem a Nagyfiúkat. Össze sem merem hasonlítani egy Monty Python-produkcióval, vagy akár bármelyik 21. századi, minőségi vígjátékkal. Tudom, hogy az effajta humornak is bőven megvan a közönsége, ettől azonban még egyáltalán nem lesz jó, és éppen ez ébreszt rá – többek között – a Másnaposok jelentőségére, amit nem csak sokan szeretnek, hanem jó is. Ugyan a beágyazás le van tiltva, de megéri a linkre kattintani Stu daláért.

 - Adéle és a múmiák rejtélye (The Extraordinary Adventures of Adele Blanc-Sec): Indiana Jones francia, női változata Luc Besson rendezésében. Érdekel, de azért még megvárok pár véleményt róla.

 - Hétmérföldes szerelem (Going the Distance): távkapcsolatról szóló romantikus vígjáték.

 - A kaptár - Túlvilág 3D (Resident Evil: Afterlife): erre tuti megyek. Más elvárásom nincs is vele kapcsolatban, csak legyen látványos.

 - Mamut (Mammoth): svéd-dán-német dráma.

 - Szelíd teremtés - A Frankenstein terv: Mundruczó Kornél új filmje.
-dzsolt7- 

Ígértem, hogy fogok írni az általam jónak tartott romantikus filmekről, és most kedvem is van hozzá. Mivel az 500 nap nyárról és A régi környékről már nyilatkoztam, ezért ezen bejegyzés témája két párbeszéd lesz. Richard Linklater szóban forgó műveinek történetét ugyanis nagyon röviden így lehetne összefoglalni: egy fiú találkozik egy lánnyal, és beszélgetnek.

- Mielőtt felkel a Nap -

Igen, valóban ennyiről van szó. Nem házasodnak össze, nem csalják meg egymást, egyszerűen csak sétálnak egy európai fővárosban (előbb Bécsben, aztán Párizsban), és beszélgetnek. Ez így még akár unalmasnak is tűnhet, pedig a legkevésbé sem az. A forgatókönyv mindkét esetben nagyon jó lett, a második filmnél a két főszereplő és a rendező együtt hozták össze. Végig érdekes témák kerülnek szóba, és elsősorban persze a szerelem és a párkapcsolatokról alkotott elképzelések adják a társalgás vezérfonalat, de más dolgokat is megemlítenek. Érdekes, hogy a két eléggé különböző karakter mennyire másképpen lát bizonyos helyzeteket – pont, ahogy az életben is.

A történet szerint Jesse és Celine először egy Bécsbe tartó vonaton találkoznak, majd eltöltenek a városban egy mindkettőjük számára sorsfordító éjszakát. Barangolnak össze-vissza az utcákon, és közben próbálják minél jobban megismerni a másikat. Az első pillanattól érezhető a kettejük között lévő szimpátia és vonzalom, aminek hatására teljesen megnyílnak egymásnak. Aztán eljön a reggel, felkel a Nap, és mindkettejüknek másfelé kell továbbutaznia. Megbeszélik, hogy nem fognak levelezni vagy telefonálgatni, hogy ne hűljön ki a kapcsolatuk. Kilenc évvel később, a második részben (a két film között a valóságban is ennyi idő telt el) újra találkoznak. Jesse éppen a bécsi éjszakáról szóló könyvét dedikálja Párizsban, amikor Celine belép a könyvesboltba. Innentől kezdve pedig ismét az egyszer már bevált recept következik: séta és beszélgetés. Ezt akár úgyis megoldhatták volna, hogy folyamatosan visszautalgatnak az előző filmre, de ehelyett új, és szintén érdekes témákat hoztak fel. Kiderül, melyikük mennyit változott közel egy évtized alatt, és az is, hogy még mindig vonzódnak egymáshoz, nem múlt el következmények nélkül az egyéjszakás kaland. Közben mindketten felnőttek, Jesse-nek családja van, és Celine is párkapcsolatban él. De vajon az igazi szerelmet találták-e meg, vagy hiba volt elválniuk egymástól?

- Mielőtt lemegy a Nap -

Én a második részt láttam előbb, és kezdetben még csak azt sem tudtam róla, hogy valaminek a folytatása, mégis teljesen működött. Ethan Hawke és Julie Delpy jól játszanak, okos ötlet volt, hogy ők is beleszólhattak a forgatókönyvbe, és így alakíthatták a karaktereiket. Ettől talán még reálisabb, életszagúbb lett a történet. Néha elhangzanak poénok vagy megmosolyogtató mondatok, mégsem nevezném a filmet romantikus vígjátéknak. Ez annál a műfajnál azért komolyabb, itt sokkal erősebb a dráma, amit sikerült csöpögésmentesen összehozni. A két szereplő minden érzését megosztja a másikkal. Néha elterelődik a beszélgetés más témákra, de előbb-utóbb ismét a kettejük kapcsolata kerül szóba, ez foglalkoztatja őket leginkább. Alapvetően egyiküknek sincs rossz élete, mégsem boldogok igazán, nem azt kapták, amire számítottak. Szó sincs rózsaszín álomvilágról, ez maga a valóság, ahol nem minden kapcsolat működik, és nem minden álom válik valóra.

Engem ez fogott meg leginkább Richard Linklater filmjeiben. A szereplők szimpatikusak, és logikusan gondolkoznak, a történet nem sablonos, és össze sem lehet hasonlítani a tipikus amerikai romantikus sztorikkal. Csak két hosszú párbeszédről van szó, de ezek nem nélkülözik az érdekességet, a humort, a drámát, és a fordulatokat sem. Nincsenek túlbonyolítva, mégis minden bennük van, ami szükséges. Szóval mindkét részt csak ajánlani tudom. Aki erre a műfajra vágyik, nyugodtan próbálja meg bármelyiket sorrendtől függetlenül. Egyszerűen kötelezőek!
-dzsolt7-

 - Baaria: három generáció történetét bemutató olasz-francia dráma.

 - A karate kölyök (The Karate Kid): remake, amiről eddig egész pozitív vélemények születtek.

 - Mese a szerelemről (Mademoiselle Chambon): a cím mindent elmond, de azért az előzetest is érdemes megnézni. Az alapján nem egy pörgős darab.

 - Charlie St. Cloud halála és élete (Charlie St. Cloud): Zac Efron drámázik.
-dzsolt7-

Túl erős volt a kísértés, ezért nem tudtam kivárni a hazai premiert, de nagy valószínűséggel újra meg fogom nézni moziban. Talán még a szinkron sem tántorít majd el, mert amit Stallone és a többiek összehoztak, azt egyszerűen nagyban is látni kell. Zsákbamacskáról szó sincs, azt kapjuk, amit várni lehetett, pontosabban azt, amit az optimista akciórajongók vártak.

Pedig aggódtam, hogy a nagy nevek ellenére is legfeljebb egy erős közepes szintet sikerül majd elérni, de pár perc után már érezhető volt, hogy több van ebben. Elhangzik az első poén, elhullanak az első ellenfelek, és meg lehet nyugodni. Onnantól kezdve pedig, hogy Vilena szigetén először beindul az akció, szinte végig tart. A csapat tagjai igazán kemények: lőnek, robbantanak, verekednek, kést dobálnak, és persze közben nem hagyják ki az egymással való viccelődést sem. A forgatókönyv nem mellőzi az öniróniát, Jet Li-t a alacsony termete, Sly-t pedig a kora és az ezzel járó lassulása miatt piszkálják társai. De nem a húzónevek végzik el az egész melót (ami egyébként egy gonosz diktátor megölése), hanem a kevésbé ismert színészek is kaptak egy-egy szuper jelenetet, szóval ők sem maradtak ki a jóból.

A történetről azért nem írtam külön, mert teljesen egyszerű az egész, és szerencsére meg sem próbálták meglepő fordulatokkal vagy felesleges mellékszálakkal bonyolultabbá tenni. A karakterekről alig tudunk meg néhány információt, sőt van, akiről a nevén kívül semmit. De ez nem is fontos, elég annyi, hogy mind zsoldosok, és szükség esetén teszik a dolgukat. Nem kell ide tanulság, vagy világmegváltó mondanivaló, és ezt Stallone is tudja jól. A The Expendables nem akar több lenni egy Pazar akciófilmnél, ez viszont maximálisan sikerül neki.

Nem tudom, hogy jelenleg mennyi az esélye egy folytatásnak, de én nagyon szívesen megnézném a csapat következő bevetését is. Főleg, ha abba is beugrana akár csak pár perc erejéig néhány újabb klasszikus akciósztár, mert Schwarzenegger cameo-ja is jó lett, az ott elhangzó utalásokkal együtt. Gondolom, mindenkinek megvan a saját elképzelése, hogy kiknek kellene szerepelnie egy esetleges második részben, de én azzal is beérném, ha „csak” a mostani banda térne vissza, és kapna valami keményebb ellenfelet. Értékelés: 97%, az se hagyja ki, aki évente legfeljebb egy akciófilmnek ad esélyt, mert ebben aztán benne van, ami a műfajba kell. Miután megnéztem semmi máshoz nem volt kedvem, csak ahhoz, hogy néhány jelenetet újra és újra megismételjek.
-dzsolt7-