Mikor álmodunk, és mikor vagyunk ébren? Melyik állapot a kellemesebb számunkra? Képesek vagyunk-e irányítani az álmainkat, vagy esetleg valaki más irányítja azokat? Mennyire vannak a gondolataink biztonságban? Ez csak néhány kérdés azok közül, amik Christopher Nolan új filmjében előkerülnek. Azonban nem kell félni, nem valami filozofikus dráma ez, hanem egy pazar popcornmozi, ami az intelligenciát sem mellőzi.
Nolan-ban már fiatalkora óta érlelődött a forgatókönyv, így volt ideje egy sajátos álomvilágot kreálni, és kitalálni annak a szabályait is. Számomra a rendszer legfőbb erénye az volt, hogy hiába használ többszintes álmokat (álom az álomban), mégis végig érthető és követhető marad a történet. Úgy gondolkodtatja el a nézőt, hogy közben nem hagyja kétségek között vergődni. Ahogy megismerkedünk a filmben uralkodó törvényszerűségekkel, minden percben világos lesz, hogy éppen kinek az álmában és kinek a tudatalattijában járunk. Persze a végére azért marad csavar, de ezt a poént nem akarom lelőni. Nem mintha azzal befolyásolnám az élvezeti értéket, ugyanis szerintem ezen az alkotáson az sem ront, ha előtte már pontosan ismerjük a történetet. Ez pedig nagyfokú újranézhetőséget eredményez, hiszen nem pusztán az újdonság ereje az, ami lenyűgöző, és érdemes figyelni a részletekre is. Én ugyan kerültem mindenféle spoilert, de ez felesleges volt, viszont így jobban tudtam örülni a színészeknek. Előzetesen csak DiCaprio és Joseph Gordon-Levitt szereplésével voltam tisztában, így Marion Cotillard, Ellen Page, Michael Caine, Cillian Murphy, Tom Hardy és Ken Watanabe feltűnése mind-mind kellemes meglepetés volt számomra, főleg mivel jól is játszottak.
Ők azok, akik valamilyen módon kapcsolatba kerülnek a bonyolult és profi módon kivitelezett bűnténnyel, ami a klasszikus bankrablások hangulatát idézi. Összeáll a csapat a különböző specialistákból, megtervezik a tökéletes átverést, aztán végrehajtják a tervet. Csakhogy ők a szó szoros értelmében nem lopnak el semmit, inkább egy gondolattal „gazdagítják” az áldozatot. Közben persze nem ússzák meg akció nélkül: lőnek, verekednek, robbantanak, és mindezt látványosan teszik, de ezen a téren lehetett volna merészebb is az Eredet. Ugyanis az álom adta lehetőségek nem lettek kellően kihasználva. Gyakorlatilag akármilyen harcjelenetet beleírhatott volna Nolan a történetbe, de valamiért mégsem tette.
Ehelyett vannak más olyan húzások, amik megdobják a hangulatot, például a különböző álomszintek egymás utáni bemutatása, vagy az időzítéshez használt többször is felcsendülő dallam. Ezek is segítenek abban, hogy az Eredet kiemelkedően jó alkotás egyen, azonban mégsem érzem tökéletesnek, inkább 95%-ra értékelem, és ebben már a szigorom is benne van. Egyértelmű, hogy meg fogom venni dvd-n, és valószínűleg minden egyes alkalommal, amikor megnézem, fel tudok majd fedezni benne valami újat.
-dzsolt7-
