Ha annyit írok, hogy az Oda az igazság egy tipikus Jancsó Miklós-film, akkor a rendező korábbi munkáit ismerőkkel már meg is osztottam a mondandóm nagy részét. De ők valószínűleg már eddig is tudták, hogy érdekli-e őket ez a mű vagy sem.
A többi olvasó – és a pontosság – kedvéért azonban kifejtem a véleményemet. Tehát tipikus Jancsó-filmről van szó, amelyben nincs konkrét történetszál, vannak viszont helyette szimbólumok, nehezen értelmezhető utalások és általános, ma is aktuális megállapítások a hatalomról, illetve a hatalommal bírókról. A moziból kijövet nem igazán lehet elmesélni, miről is szólt az éppen látott alkotás, viszont az értelmezése még így is sokáig leköti azt a nézőt, aki szívesen áldoz rá időt. Vagyis, aki csak egyszerű szórakozásra vágyik, az kerülje el ezt a művet, mert ehhez szükség van a befogadó szellemi aktivitására is. Megkockáztatom továbbá, hogy egyszeri megnézés után lehetetlen mindent részletet teljesen megérteni (nekem legalábbis nem sikerült, de majd próbálkozom még). Ebből a szempontból kifejezetten hasznos Pindroch Csaba monológja, amelyben talán túl szájbarágós módon, de némileg összefoglalja a mondanivalót.
A film egyfajta kapocsként is működik a rendező életművét tekintve, hiszen összeköti a korábbi, komolyabb műveit és az inkább vicces, szarkasztikus (de azért sokszor nagy igazságokat kimondó) Kapa és Pepe sorozat tagjait. Mindkét korszakra található utalás az alkotásban, és ezekből annál többet vehet észre a néző, minél tájékozottabb Jancsó munkásságát illetően. A jellegzetes kameratechnika is visszatér, azaz viszonylag kevés vágás választja el egymástól a hosszú jeleneteket. Tudom, hogy vannak ennek a módszernek ellenzői is, de nekem még most is tetszenek azok az érdekes megoldások, amelyek segítségével vágás nélkül tárul elénk egy új kép.
Az internetes fórumokat látogatva sajnos azt tapasztaltam, hogy manapság divat lett Miki bácsi filmjeit – akár látatlanban is – szidni. Talán tényleg rendezhetne a mai igényeknek megfelelően kissé konkrétabb, kézzel foghatóbb műveket, de ő már rég túl van azon, hogy bárkinek is meg akarjon felelni. Azt azonban mindenképpen a negatívumok közé sorolom, hogy a színészi játék néhány esetben – főleg Ladányi Jákobnál – gyenge volt. Nem tartom teljesen kizártnak, hogy ez volt a direktor utasítása, de számomra attól még zavaróak voltak ezek a részek. Az összhatást viszont nem tudták lerontani, így végül elégedetten távoztam a moziból. Nem mondom, hogy Jancsó legújabb alkotása eléri például a Szegénylegények szintjét, – valószínűleg nem is ez volt a cél – de a cinikus, ironikus, belefáradt hangulata miatt még a hibáival együtt is ajánlom, a rendező kedvelőinek. Azonban egy esélyt bárkitől megérdemel, ha az illető éppen nem egy laza blockbusterre vágyik, és nyitott a gondolkodásra. Értékelés: 74%.
