Mickey Rourke kétségtelenül visszatért a Pankrátorral, és nekem a Killshot rövid sztorija talán még jobban is tetszett. Így bőven megvolt a motivációm, hogy megnézzem a filmet.
A bérgyilkos karakterek mindig szimpatikusak voltak, és nagyjából azért, amilyen itt Blackbird. Tisztában van a munkájával, nem drámázik, ha kell, hidegvérrel öl, és nem beszél, ha nem feltétlenül fontos. És erre a szerepre Mickey Rourke tökéletes választás volt. Nagyon jól áll neki, hogy az eseményeket legtöbbször mindössze néhány szóval kommentálja. Nem csinál semmit hirtelen, inkább kimért és megfontolt. És ez az, ami az én szememben óriási tekintélyt adott neki. Persze ebben az is közrejátszik, hogy már régóta kedvelem az ilyen szereplőket, akik általában magányos farkasként élnek. Ezért nem értettem, hogy miért kellett összeállnia egy igazi lúzerrel, aki az ő tökéletes ellentéte (Joseph Gordon-Levitt – Kulcsfigura). Az addig oké, hogy emlékezteti a halott öccsére (akit mellesleg maga Blackbird ölt meg), de akkor is túl nagy teret enged neki, és az egyértelműen rossz döntéseinek. Ezért aztán a páros sorra halmozza a hibákat, és már közel sem beszélhetünk a bérgyilkosoktól megszokott profizmusról. De így legalább kimaradt a filmből a főszereplők közti sablonos veszekedés. Igaz, hogy lesz köztük konfliktus, de azt Blackbird gyorsan megoldja.
Persze semmi sem tökéletes, mert végül azért sikerült összehozni egy teljesen klisés lezárást, ami csak azért nem rontotta el az egész mű hangulatát, mert már előre lehetett rá számítani. Végül a Pankrátorral összehasonlítva hiába tetszett a Killshot-ban jobban Mickey Rourke karaktere, az még így is egy jobb film. Ezt már nem merném mindenki ajánlani, csak annak aki kedveli a főszereplőt vagy a bérgyilkosos történeteket. Rám szerencsére mindkettő igaz, de még így sem volt teljesen jó a szórakozásom. Értékelés: 70%, pedig az esély megvolt benne.
-dzsolt7-
