Általában igyekszem objektívnek maradni az értékeléseknél (ami aztán vagy összejön, vagy nem), de azért néha akad egy-egy mű, amikor ezzel nem törődök, hanem egyszerűen csak boldogan dicsőítem. Ez történt többek között a Sötét lovagnál illetve a Spílernél is, és nem tudok mást tenni Clint Eastwood legújabb filmjével, a Gran Torinoval kapcsolatban sem.
De azért mégis a hibákkal kezdem, mert olyan keveset vettem észre, és azok is olyan felejthetőek voltak, hogy jobb addig leírni őket, amíg emlékszem rájuk. És mást tényleg nem tudok megemlíteni, mint néhány apróbb logikai buktatót, amik az összképet tekintve egyáltalán nem zavaróak, mert elvesznek a zseniális megoldások mellett. A legfontosabb ilyen zseniális megoldás pedig nem más, mint maga Eastwood, aki rendezőként és színészként egyaránt remek munkát végzett. Egy igazi profi ő, aki felett nem tud elszállni az idő. Hiába közelít a nyolcvanhoz, egyszerűen lehetetlen nem komolyan venni, ha pisztolyt formál a kezéből és „lő” vele. A szövegek pedig, amik elhangzanak a szájából szintén nagyon jók. Minden mondata jól van megírva, és nem lepődnék meg, ha néhány szállóigévé is válna. Ismét bebizonyosodott, hogy Clint-nek nagyon jól állnak a régi vágású amerikai karakterek.
”Ever notice how you come across somebody once in a while you shouldn't have fucked with? That's me.”
De azért itt már nem egy Piszkos Harry-re kell gondolni. Walt Kowalski egy kiöregedett, a vietnámi háborút megjárt veterán, aki nem nézi jó szemmel a világban bekövetkező változásokat, ahogy azt sem, hogy a szomszédjába ázsiaiak költöznek. Kezdetben lenézi őket, de aztán jobban megismerkedik, és meg is békél velük. Idáig sablonos, romantikus tucatsztorinak tűnhet, de innen indul be igazából a dráma, és még némi akció is helyet kap. A befejezésről pedig csak annyit, hogy méltó a film többi részéhez.
Ha igaz, a hír, miszerint ez Eastwood utolsó szereplése, akkor sem fogok szomorkodni. Egyrészt, mert emlékezetesen, egy remek szereppel búcsúzott el a vászontól, másrészt pedig, mert rendezőként továbbra is ellátja a nézőket a műveivel. Addig is mindenkinek ajánlom a Gran Torino-t, amit szinte egyedül elvisz a hátán (ezért is nem írtam a többi színész játékáról). Lehet, hogy egy kicsit túlértékelem, de ha valami, akkor ez tényleg megérdemli, ezért nyugodt szívvel adom meg neki a 100%-ot, és igyekszem majd minél hamarabb újranézni. Az pedig, hogy nem jelölték Oscarra, nem a filmet, hanem inkább az akadémiai tagokat minősíti. Nálam simán bent van 2008 legjobb filmje között, és miközben néztem, végig úgy éreztem, hogy egy tökéletes alkotást látok.
-dzsolt7-
