Nem bonyolítom, mert nincs is mit: ez a film jó. Semmi extra, nem hibátlan, nem egyedülálló, valószínűleg klasszikussá sem fog válni, egyszerűen csak jó. És ez az, ami nekem ma délután tökéletesen elég volt.
Unatkoztam, ezért leültem megnézni, és végig nagyon jól szórakoztam. Láttam a hibákat is, de nem foglalkoztam velük, valahogy magával ragadott a film kellemes, boldog hangulata, így nagyon hamar elment az idő, úgy, hogy egyáltalán nem unatkoztam közben. Michael Douglas játékát nem igazán lehet szuperlatívuszokkal illetni, de nincs vele gond sem. Úgy alakítja az elmegyógyintézetből frissen szabadult, szellemileg még mindig nem teljesen épp férfit, hogy nagyon könnyű megkedvelni a szeleburdi viselkedésével együtt. Az pedig talán a sors iróniája, hogy Evan Rachel Wood-ot a Tizenhárom megtekintése után ilyen hamar egy teljesen más szerepben látom. Itt sokkal szimpatikusabb volt, és még az ereit sem vagdosta. A többi szereplő szinte teljesen lényegtelen, az egész cselekmény a két fő karakter köré fonódik, és az ő viszonyukat változtatja meg.
Az igaz, ugyan, hogy a film végig vidám és könnyed, de abban azért kételkedek, hogy tényleg vígjáték-e igazából. Hiába sorolják több helyen is ebbe a műfajba, én biztosan nem így fogok rá emlékezni. Egyszerűen egy jó kis feelgood alkotás.
Az értékelésnél, azért vagyok egy kicsit bajban, mert ha szubjektíven akarnám értékelni, akár 95-100%-ot is kaphatna, mivel nagyon tetszett, de tudom, hogy az azért nem lenne reális. Ha objektíven nézem a filmet, és a kisebb-nagyobb szépséghibákról illetve a sablonokról sem feledkezem meg, akkor 78%-ot tudok neki adni.
-dzsolt7-
